Dávid a magyar atlétika nagy reménységeként indult. Ifjúsági válogatott rövidtávfutó volt, így jutott ki a Toldy Ferenc Gimnáziumban tett érettségi után egy sportösztöndíjjal Amerikába. De ott, a kitűnő tréningfeltételeken túl, kissé kiábrándítóan hatott rá, hogy a nagy, szabad ország polgárai nem úgy használják a szabadságukat, ahogy lehetne, s az érdeklődésük más kultúrák iránt eléggé beszűkült. Viszont a kollégiumban ujgur szobatársat kapott, akitől egy év alatt jól megtanult ujgurul, úgyhogy végül már nem is angolul beszélgettek.Amikor a következő nyáron meglátogatta Kasgárban, már kazakul is tanult. Útja előtt találkozott ugyanis a turkológus Mándoky Kongur Istvánnal, az Akadémia Altajisztikai Kutatócsoportjának a tagjával, aki folyékonyan beszélte mindazokat a keleti nyelveket, amelyeket Dávid szeretett volna elsajátítani. Tőle kezdett kazakleckéket venni tehát, s két év múlva egyetemi diák lett Almatiban.Ő volt az első magyar, aki államközi oktatási csereegyezmény keretében ott tölthetett egy évet. Mivel azonban a városban szinte mindenki oroszul beszélt, elkezdett a Tiensan-hegység falvaiba feljárogatni. Napokat, heteket töltött a pásztorok között, gyűjtötte meséiket, énekeiket. Közben megint történt egy sorsszerű találkozás. Összehozta a szerencséje Torma Józseffel, Magyarország első, 1994-től akkreditált kazahsztáni nagykövetével, akitől előzőleg már jó néhány cikket olvasott a baskír hitvilágról. Természetes, hogy új állomáshelyén is a hitvilág érdekelte a nagykövetet, s felajánlotta Dávidnak, hogy járják együtt a vidéket. A következő egy év nagyrészt ezzel telt. Rengeteget tanult Torma tanár úrtól, habár őt akkor még nem is annyira az ősi nomád hitvilág érdekelte, hanem a nyelv.
Ezek után kezdte el Budapesten a török-mongol szakot. Kicsit későn, mert előzőleg kétszer nem vették fel orosz-angol szakra. És nem az angol miatt, furcsa mód oroszból nem volt elég jó az orosztanár Kara Mihály nagypapa egykori erőfeszítései ellenére sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése